A nagytétényi gandzsatermesztés ötlete egy ködös estén vetõdött fel, s a felvetõdést kidolgozás követte. Hiába: fel és ki - magyar nyelvünk oly gazdag az estlegesen alkalmazott igekötõkben. G/3 14, AST a profitmaximalizálás mellett érvelt e múltbéli ködös estén, mondván, kisebb pénzeket biztosítási csalás révén is tudna szerezni - l. még karambol, ház leégése, mint a Reichstag. Vajon az NSDAP és személyesen Hitler kivette-e - természetesen: anyagi - részét a parlament leégetésébõl? A múlt néma csönd azonban. Így hát XA20 WH a részletes kidolgozást sürgette - ebben gyorsan meg is egyeztek -, mivel semmilyen jelentõsebb vagyontárggyal, melyet biztosítani, majd elcsalni lehetett volna, sem rendelkezett. Mabi Mabi pedig elviekben értett egyet a tervvel, ám csak úgy szokás szerint, már ahogy õ azt szokta: az újdonság és a terviség miatt. Az elvi sík - sokak szerint - elengedhetetlen az élet bizonyos területein. Õk aztán rászállnak erre a síkra, és onnan néznek szét, hogy hangsúlyozzák álláspontjukat, jelentõségüket, nehézségeiket. (Deklarálható, hogy a terviség Mabi Mabi attribútuma.)
XA20 a nagytétényi helyszín jelentõségére helyezte a hangsúlyt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy bel-dél-budai lakóhelyérõl majd a külvárosba, a gandzsák mellé költözik, mintegy gandzsafelügyelõnek. Mabi inkább Óbudát vagy Szentendrét preferálta, a kedvezõbb közlekedési feltételek meg a kulturálisabb környezet, valamint a 22. kerületet övezõ rossz tapasztalatok mián. XA erre elõadta kapcsolódó tervét, miszerint autóval járna be a városba a maximálisan külterületi kerületbõl. Látszik tehát, hogy XA gondos életminõségjavító személyes kiegészítõ projekttel kívánt csatlakozni a nagy tervhez, mely egyébként is új dimenziõk fátyolába készült csomagolni egyre kevésbé fiatal életüket. G/3 14-nek mindegy volt, mi lesz a helyszín, ám nem gyõzte hangoztatni: hogy a gandzsát folyamatosan õrizni kell, hogy mindig kell a házban lennie valakinek, hogy mennyi Scylla és Charybdis között kell átvergõdnie szegénykéik gandzsatermesztõ hajójának, míg végre majd a biztos ithakai révbe érhet, ahol aztán persze még meg kell küzdeni a para meg a bosszúság megannyi árnyával és lényével, és csak akkor: akkor! akkor jön majd el a Kánaán.
Erre kisebb vita bontakozott ki a kultúrkörök elemeinek keverésének valóságos lehetõségeirõl, mely utóbbi szintagmában a valóságos azt jelentette: hozzáférhetõ és igazolható. G/3 értetlenkedett, mondván: a lényeg a megértés elõfeltételeinek biztosítása, és egyébként is senki ne várja el tõle, hogy több grammnyi gandzsa elszívása után - mely gandzsa persze még nem volt azonos az általuk Nagytétényben vagy máshol megtermelendõvel - készségszinten igazodjék el a görög és a zsidó mitológia különbségeiben. XA, bár magában igazat adott e praktikus érvelésnek, az elegancia hiányát rótta fel viszontválaszában, míg Mabi érintetlenségére hivatkozva nem nyilvánított véleményt. Végül megállapodtak Pénelopé ölében Kánaán helyett, hova megtérhetnek majd a hányatott utazók. Igaz, XÁ-ban benne maradt a tüske, melyet már nem mert kimondani, hogy a Pénelopéba térés visszatérés, míg a Kánaánba - úgymond - újbatérés, vagyis a helyettesítõ párhuzam a lényeges lábán sántít. De vissza kellett térni a gandzsatermesztés kevésbé metaforikus mezejére s dönteni az alapvetõ kérdésekben.
Annyiban e meghatározatlan ködös este - melynek idõpontját az egyszerûség kedvéért tegyük 3. brumaire 28-ra - az elvi megalapozás mellett tette le voksos garasát, hogy csak az alapvetõ kérdésben egyeztek meg, jelesül: üzemi gandzsatermesztésbe fognak. A következõ határoztatott el:
1. Nagyüzemi gandzsatermesztés.
2. Min. 10 000 000 tallér tiszta nyereség elérésének kategorikus imperatívusza.
3. Félreesõ külvárosi vagy agglomeratív helyszín.
4. Õrzés.
5. Unió.
Ez utóbbi ponttal kapcsolatban megint csak nézeteltérés alakult ki, mivel G/3 és Mabi értetlenségének adott hangot. XA azonban meggyõzte õket, hogy ennek a kitételnek semmiféle jelentõsége sincs, õ egyszerûen csak megszokásból, öncélú esztétikumhajhászásból, ha úgy tetszik, gyógyíthatatlan mániából ragaszkodik az unióhoz, valamint mert legszebb nemzeti hagyományainkat eleveníti fel, s ha már felelevenítés, akkor a legszebbek felelevenítése, mert például az antiszemitizmus vagy a jobbágyság megidézése csak a jó kedélyt rombolná. Az elviség hangsúlyozása tehát nem volt öncélú, amit az is jól mutat, hogy a 28-i találkozó témája, mint arénájából szabadult bika, csapongott a beszéd kövér legelõin, s a mitológiai meg az unióval kapcsolatos vita úgy eltöltötte az idõt és az energiát, hogy a terv kidolgozása máskorra maradt.
A kidolgozási szakasz egy héttel késõbb következett be, amikor is egy fiatalabb, a 25. éves életkor elõtti idõbe való visszanosztalgiázás céljából G/3 és XA úgy döntöttek, hogy ébren töltik az éjszakát, s ennek megkönnyítése érdekében stimuláns anyaggal aljzzák magukat. Az eltöltött éjszaka eredményeképpen létrejött a terv:
Október végén, a fûtési szezon kezdetén kibérelnek egy házat Nagytétényben - így durva pozicionálás döntötte el a hatalmi harcot, mivel Mabi nem volt sehol. Nagytétény félreesõ, de nem kimondottan sík vidék, vagyis nem Vecsés és nem Cinkota.. Girbegurba utcái, dombocskái vannak, vagyis nem széles négyszögletes telkek és nem egymással 90 meg 180 fokos utcák határozzák meg a térgeometriát. A négyzetrácsos alföldi elrendezkedés eleve gyanús a rendõrség szemében. A megszállott, bár alacsony intelligenciájú kopók, akik, ki tudja, mikor és kit figyelnek meg, rögtön felkaphatnák a fejüket egy kelet-pesti ház kibérlésekor - ezzel szemben Nagytétény minden gyanún felül áll. Ebbe a házba költözik XA, akinek fedõfoglalkozást is választanak. (Eddig, ugye, minden XA tervei szerint. Hiába: a helyzet ura!) Olyan foglalkozásra van szükség, amely indokolttá teszi a minden bizonnyal minden képzeletet felülmúló villamosenergia-fogyasztást.
G/3 ezen a ponton elõhozakodott Mabi javaslatával, hogy XA legyen hegesztõmûvész, ám XA persze ezt értelmetlennek tartotta. XA álláspontja szerint a lehetõ legegyszerûbb és legátlátszóbb trükköt kell kieszelni, nem szabad olyan dolgokba belebonyolódni, mint a hegesztõmûvészet, aminek ugye õ se borja, se issza. G/3 viszont tételesen ismertette, hogy ez kézenfekvõ megoldás volna, hiszen õ bármikor teljes hegesztõfelszerelést tudna biztosítani, esetleg egy-két alkotást együtt el is készíthetnének, illetõleg ha XA ódzkodik a hegesztéstõl, akkor neki nem is kell részt vennie ebben, szóval készen állna az alibi. XA szerint azonban az emberek gyanakvóak, összehúzott szemmel sandítanának az általuk se eszi, se fia hegesztõmûvészre, aki nyilván nem hódol be a konformizmusnak, ne adj isten, eleve az õ életüket is megváltoztatni szándékozna @stb. XA álláspontja az volt, hogy az emberek számára olyan foglalkozást kell fedni, amelynek mibenlétét ismerik. XA a fazekast és/vagy keramikust javasolta, akinek nagy égetõkemencéje van, vagy nagy tenyere s talpa van @stb.
Ezzel kezdetét vette a huzavona a fedõfoglalkozást illetõen, mivel G/3 rámutatott, hogy XA ugyanúgy nem tudna mit kezdeni az agyaggal és az égetõkemencével, mint ahogyan a fémmel és a hegesztõpákával/pisztollyal. Ráadásul hegesztõpákát @stb. õ, G/3 könnyedén tudna szerezni, sõt, mint említette, még a mûalkotásokat is megcsinálná, esetleg Mabikával együtt csinálná. XA viszont biztosította G/3-at, hogy nem kell aggódnia a felszerelés miatt, biztos lesz valami iparos (értsd: iparmûvészettel foglalkozó) ismerõsük, akik kölcsön tudnak adni egy-két dolgot, például kemencét, miegymást, úgyhogy emiatt G/3-nak nem kell aggódnia. Pedig amikor XA ezt mondotta, nem is állt a rendelkezésére ilyen ismerõs, de úgy gondolta, bízvást vetheti bizodalmát a jövõbe és az ismeretlenbe, mely utóbbi szigorúan szubjektíve véve ugyanaz, mint az elõtti.
Namármost végül ez az ügy úgy került ideiglenes nyugvópontra, hogy mindketten többször elmondták pro és kontra, aztán pedig rekontra, szubkontra, egész Fedák Sáriig, sõt legesvégezetül kurva anyádig eljutva az összes érveiket tízszer, majd megunva az ezen való agyalást, egyszer csak másról kezdtek beszélni. Hogy jó-e a stimuláns anyag, amit szervezetükbe juttattak ("Nem jó."), hogy mért nem jó ("Szerintem fel is van ütve, meg le is van járva."), és hogy akkor most mi a teendõ ("Figyelj, G/3, most annak semmi értelme, hogy órákig lecsúszva nyomassuk, úgyhogy lökjük fel egykettõre, aztán hagyunk neked egy kicsit holnapra, hogy tudjál dolgozni."). Ugyanezt a dinamikát figyelte meg Thomas Kuhn a tudományos paradigmaváltások vizsgálata során: az emberek - vagyis a tudósok, mert õk is emberek azért, csak másfajták - sokáig beszélik ugyanarról ugyanazt, elmondják százezerszer, majd megunják, fõként magukat unják, másodsorban pedig az igazságot, mit annyiszor hangoztattak, unják, és valami másról kezdenek beszélni. Az unalomtól való rettegésünk tehát nemcsak beszélgetéseinket strukturálja, hanem tudományunkat is. Csak beszélgetéseink fontosabbak a tudománynál, ezért jobban figyelünk rájuk.
Az unalom a nagytétényi házra magára irányította figyelmüket. A, mint szar a vízben, felmerülõ kérdésre, hogy milyen házat vegyenek ki, XÁ-ban rögvest megfogalmazódott a kérdés, hogy hát kétszobásat, ám azon pillanatban, akár Csepregi Éva a Neoton Famíliában, át is értékelte a világot - habár 220 alatt -, hogy G/3-at a lakhatás szempontjai persze nem érdeklik, és olyan házról kezdett beszélni, ahol a lakórész és a gandzsarész minden tekintetben különválasztható lenne. Például - javasolta XA - külön bejárata volna a gandzsarésznek az udvarról, külön, persze nagyon alaposan zárható ajtóval. Itt G/3 hirtelen ismét felbukkantotta azt a szempontot, hogy valakinek mindig kell lennie a gandzsa körül, ám ezt csak mintegy ösztönösen tette, el sem gondolkodva ennek okairól. Ám bukkantása támogató érvek nélkül is elfogadásra került, XA ugyanis rövidesen kimutatta, hogy, mondjuk, betöréskor vagy egyéb támadáskor valakinek mindenképpen a házban kell tartózkodnia, szükség van riasztóberendezésre is, hiszen nem mehetnek a rendõrségre panaszkodni, hogy betörtek a gandzsaüzembe.
Ezen a ponton kezdett látszódni, hogy a terv nagyon komoly megvalósításhoz kell, hogy vezessen. Hogy nem babra megy a lutri. A munka. Az elbeszélés - úgymond - eddig aranyos kövek közt, egy csörgedezõ patak mentén, kanyargós kis ösvényen vezetett. A madarak hangosan csiviteltek, s a fák lombjai között a felszínt s a növényeket jól megpetyegtetve átszûrõdött a napfény. Az imént egy forrást hagytunk el, azelõtt õzgida szökellt a bokrok közt eltûnve. Változatos tájékon vitt keresztül utunk, melyet a lankák határoztak meg.
Most hirtelen meredekbe csap át az ösvény, a talaj egyre sziklásabb lesz, s a gyakorlatlan kiránduló bizonytalanul lépdel felfelé a girbegurba talapzaton. Látjuk, hogy az elõttünk álló szakasz rövid, ám épp hogy nem függõleges. Kezünkkel támaszkodnunk kell. Szinte mászunk. Nem érdemes visszanézni, mert a vissza: le. Véget ér az út. Halk sikkantás: egy magas szikla tetején állunk, s még feljebb irányul a tekintetünk. Elõttünk zúgó vízesés, élesen felfelé nyúló sziklák, szemben óriásfenyõk, majd feljebb egyre satnyábbak, szinte cserjék. Csak sejthetõ a távolban, a magasban nyújtózkodó táj, mivel a messzeséget felhõk fedik el, amint a cserépedények fogják a gandzsát. Vagy a hegesztõmûvészet. Határozott, hideg szél bukik arcunkba. Nem látjuk ugyan, de tudjuk: odafenn hóhegycsúcsok, alpesek, alant elterülõ táj várnak minket. Az iménti bóklászó, érdeklõdõ tervezgetés változatos, kedves, impresszionista táját a paradigmaváltás fagyos hõsiessége váltja majd - nyilallt a két szereplõ agyába. A visszafordulhatatlanság tudata egyesül a kegyetlen táj meghódításának csalogató hívásával. Szó megszakad, lehellet bennszegik. Egyet kihagy a szív, hogy a következõ ütemre kétszeres erõvel dobbanjon rá. A két szereplõ nyel egyet - mi is nyelünk egyet. Kulcsár Szabó Ernõ és tanítványai, valamint biztosan azok is, akikre õk elõszeretettel hivatkoznak, vagyis például Gadamer meg Jauß professzor - de õket nem tudom biztosan -, alighanem ezt hívják allegorézisnek: amikor velük nyelünk - persze anélkül, hogy elbeszélõ erre külön felszólítanék… Vannak azonban mások, akik úgy gondolják, a tudomány ügye, különösen, ha az irodalomtudományról van szó, nem választható el az olvasók ügyétõl, akik viszont - tisztesség ne essék szólván - állandóan önfeledten allegorézizálnak.
XA, mikor megpillantotta a félelmetes hegyvidéki tájat, rögtön arra gondolt, hogy a kihívás szeretete a modern vállalatirányítási filozófia alappillére. "Szereti a kihívásokat" - mondják az amerikaiak az új típusú topmenedzserre. G/3 viszont a börtönre gondolt, ahol majd életük végéig rohadni fognak. Aztán XA arra gondolt, õ nem szereti a kihívásokat, mert a kihívások olyan erõszakosak, mint ha egy szûz tájat kellene iparosítani. G/3 viszont arra gondolt, hogy most már, amíg vége nem lesz a gandzsatermesztésnek, neki tíz centivel feljebb lesz a szíve, és rendszeresen a gégéjében fog dobogni. Mire XA arra gondolt, hogy: de legalább történik valami - valami szokatlan és érdekes. És ekkor G/3 is erre gondolt. Igen ritkán fordul elõ, hogy két ember egyszerre ugyanazt gondolja, sõt a filozófusok szerint soha. Itt most mégis elõfordult, azért mert ide van írva.
És akkor a friss szélben, mely tehát a hóhegycsúcsok jéggé fagyott levegõjével bombázta arcukat, elkezdték visszafelé gondolni az addig gondoltakat. És XA rájött, hogy a kellemes, zümmögõ patakcsörgedezésbõl a durva és embertelen tájba vágyni, vagyis abban a tájban keresni valami jót a kihívás szeretete. G/3 pedig rájött, hogy a legnagyobb élvezetek is szapora szívdobogással járnak, nemcsak a legnagyobb félelmek, és amire õk készülnek, az tulajdonképpen a lecsupaszított élvezet. Mire XA rájött, hogy õk épp felépíteni kívánják az amerikai vállalatirányítási filozófia alappillérét Nagytétényben, míg G/3 arra jött rá, hogy akkor ez a gandzstermesztés olyan mértékû általános mentális orgazmust fog jelenteni hónapokon át, hogy egész teste rázkódni fog a felszabaduló pozitív energiáktól, s a hónapok után végül belépõt fog jelenteni egy másik, egy magasabb világba - talán épp abba, ahová most, a felhõk lezárta tájat kémlelve tekintetünk már nem hatol el.
- Na, most akkor - szólalt meg XA -: vegyük számba a további költségeket, hogy milyen hogyishívjákok kellenek… eszközök, na! és így tovább. - Rövid tanakodás után azonban kiderült, hogy XÁ-nak és G/3-nak egyáltalán nincs elképzelése a pontos eszközigényrõl, és ekkor megegyeztek abban, hogy rá kell menniük az Internetre, amihez való kapcsolódás viszont nem létezett az XA20 lakásában. Persze igazából már az elõtt tisztában voltak vele, hogy végül is majd rá kell menniük az Internetre, semhogy ebben expressis verbis megegyeztek volna, ám - eleve tudva a csatlakozáshiányt - halogatták a döntést, mert bizonyos stimulálóanyagok használata egyesekre éppen hogy tehetetlenítõen hat, és az adott stimulálóanyag bizonyos, míg õk egyesek voltak. Ezzel tételesen bebizonyítottuk, hogy miért halogatták a döntést. (Lustaságból.)
Idõközben elszaladt az idõ. Hiába az idõ már csak ilyen: saját közei között eldzsavel. Máskor pedig kifolyik az ember kezei közül, mint a pénz. A folyadékok is hasonlóan viselkednek: mikor már azt hiszed, elkaptad a négyfokos vizet, kénytelen vagy belátni, hogy elszivárgott. Ezt a folyamatot ábrázolja Dalí híres képén, azzal a különbséggel, hogy ott nem a folyadék, hanem az idõ folyik el. Egy másik híres, csak most nem kép, hanem ember, Proust pedig egész regényfolyamot írt ezzel a címmel: Az eltûnt idõ nyomában. A regény folyamán a szereplõk kísérletet tesznek az ellopott és elszivárgott idõtárgyak visszaszerzésére - kevés sikerrel. Cserébe viszont a halál, az elmúlás @stb. érzésével lesznek gazdagabbak, amit Proust annál is érzékletesebben tudott megírni, lévén, hogy fél életét - vagy tán az egészet? - a halál elõszobájában, az ágyban töltötte. Churchill is a halál elõszobájában töltötte, de õ - úgy látszik - jobban szórakozott: délben kelt, whiskyt ivott és szivarozott. Szerintem Churchill jóval kevesebbet gondolkozott az elmúlásról, mint Proust, de élete és - fõként - halála példája azt bizonyítja, hogy ez sem menti meg az embert az eltûnt idõ nyomától. Ezt a közös érzést a költõ is megfogalmazza:

Ó, jaj, hogy eltûnt minden,| hogy hullt le évre év
(Radnóti Miklós fordítása)

Míg Churchill a whiskyt meg a szivart, Proust pedig - bizonyára - a madeleine süteményt nyomogatta magába (jó, nem biztos, ennek most nem néztem utána, csak dedukálom/indukálom/indikálom), addig G/3 és XA szigorúan a legújabb pszichostimulánsokkal tartották magukban a gandzsatermesztés lelkét, és megfelelve a korábban saját maguk által behozott szabálynak, nagy adagot fecskendeztek a vénájukba. Így születik újjá a világ dicsõsége. Kár, hogy csak olyan rövid idõre születik újjá, de hát ars longa, gloria breva.